477 találat

Rendezés

Ismét életre kel a CHICAGO KISSZÍNPAD. A hónap sztárvendége a DESPERADO zenekar. Gyere és táncolj legnagyobb slágereikre!!!

Gyere velünk A Kerekerdő Élményparkba Kelet-Magyarország legszebb élmény és meseparkjába. Reggeltől estig tartó programokkal várja a gyermekeket és szüleiket egyaránt! Indulás: Szigethalom unix 5:30 Halásztelek 5:35 Csepel Sztk 5:45 Közvágóhíd 5:55 Népliget 6:05

Nem kell sokat gondolkozni csak nevezni és főzni egy jót amit otthon is szíves elfogyaszt a család és ha zsűrinek is ízlik irány nyaralni. Csak jókedv és egy szép nap. Főzőverseny mellett Néptánc bemutató, Karacagi-Nagy Zoltán és Andy, Fék és Gyányi István, A Körömvirág együttes, A Kokas Banda műsora, Molnár György és Koncertzenekara, Nádas György, Sasvári Sárndor és Pély Barna is fellép.

Vezetett kerékpártúrát szerveznek Hortobágy-Halastón. A kerékpártúra során megismerkedhetünk a Mátai Ménes 19. századot idéző hajdani épületeivel, a halastavak környékén élő madárvilággal és a kungyörgyi- kilátóval.

Országos régiségvásár várja az érdeklődőket a Bioétel és Borfesztivál kísérőrendezvényeként a hajdúszoboszlói fesztiváltéren a rendezvény második napján. Az érdeklődők sok-sok érdekes régiség közül válogathatnak, a kínálatban megtalálhatóak könyvek, festmények, régi használati tárgyak és még sok más érdekesség.

XII. Hajdúszoboszlói Országos Régiségvásár Helyszín: Fesztiváltér

Debrecenben olyan művészek képei vannak kiállítva, mint: Van Gogh, Picasso, Monet, Cézanne. Ezt nem hagyhatjuk ki! A MODEM több kiállításnak is helyet ad emellett. A múzeum látogatás mellett szabad programok is lesznek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Pontlövő minősítő Puska-pisztoly 10,25,50m Vegyen részt ezen a remek versenyen!

Berettyó Kupa 2018 Megyei amatőr pontszerző verseny Szeptember 15. és 16. között kerül megrendezésre.

IQ-tesztírási lehetőség Debrecenben. Megtudhatod, hogy jobban teljesítesz-e mint a népesség 98%-a, s ezáltal tagja lehetsz-e az Egyesületnek. A pontos helyszín: Debreceni Egyetem, Orvosi Képalkotó Intézet II. emeleti előadóterme 14 órától a Kismacsi Közösségi Ház (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16.) Őszköszöntő Értéknapján egyéb programok mellett a Mensa HungarIQa debreceni tagjai logikai játékokkal és ördöglakatokkal várják a játékos kedvű felnőtteket és gyerekeket.

Mai napon remek élményfestés lesz az Alkotásutcánál! Jöjjön el és fesse le ön is! 10:00-13:00 – Párizs 14:00-17:00 – Ősz

DIY pecsét Boribon módra Marék Veronika Boribon és a 7 lufi meséje nyomán! Egy gyerek se hagyja ki!