5 program

Rendezés

Egy forró nyár Oklahomában. Egy értelmiségi család válsága. Egy remek kortárs dráma, mely egyszerre modern és hagyománytisztelő. A fanyar humorú, sziporkázó párbeszédekkel teletűzdelt színművet Deres Péter és Maros András fordításában mutatta be a Vígszínház, azóta számos előadásban találkozhatott vele a magyar közönség. A debreceni nézők Keszég László rendezésében láthatják majd.

A Debreceni Egyetem legnagyobb beiskolázási rendezvénye a 2006 óta megrendezésre kerülő DExpo, melynek keretében november végén két napon át várják a középiskolás diákokat színes programokkal, előadásokkal, kari standokkal, számtalan a továbbtanuláshoz nélkülözhetetlen információval. Lehetőség van bepillantani az egyetem életébe, részt venni tanórán, gyakorlaton, megtapasztalni az egyetemi hangulatot, feltérképezni a campusokat. A diákok mellett a szülőket is várják speciálisan nekik kialakított programokkal.

A kortárs galériák világával ismerteti meg az érdeklődőket egy-egy fontos művészeti helyszín aktuális kiállításán keresztül a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium következő programja. Új Zsáner című tárlatán a b24 Galériában, Fazakas-Koszta Tibor festészeti anyagát a Hal Köz Galériában, Sesztina Galéria 65 év képekben című retrospektív kiállítása, végül a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, ahol a Debreceni Nemzetközi Művésztelep idei zárókiállításának apropóján beszélgetünk a kortárs képzőművészet és a dizájn kérdéseiről, a művészeti tervezés fontosságáról. Áfra János művészeti szakíró, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tanársegédje vezeti végig az érdeklődőket az első debreceni galériás körút állomásain a B24 Galériától indulva.

Az Inversedance | Fodor Zoltán Társulat nagy sikerű családi előadása a MÜPA Fesztivál Színházából, a Vuk és az Elvarázsolt kastély alkotóitól!

„…Messze zsong a hálaének!” – a Lautitia kóruscsalád adventi koncertje Közreműködők: Szivárvány Gyermekkar, vezető: Deli Gabriella, Estel Kamarazenekar, vezető: Ifj. Barra Ákos, Karaván Família.