27 találat

Rendezés

Debrecen Autó Maraton HT120/RT55 Egy országúti mezőnyverseny két távon, hogy azok is elégedettek legyenek, akik a kihívást és a versenyt keresik és azok is akik teljesítménytúrára vállalkoznak.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is útjára indítjuk a trolis fotósmenetet. Idén a déli városrészt célozzuk meg, felidézve a korábbi reptéri trolibusz hangulatát. Indulás 15 órakor a Nagyállomás elől.

A Színes Időm Alkotóműhely elsődleges célcsoportja a kezdetektől fogva olyan felnőttek voltak, akik elég sokat éltek/értek/tapasztaltak már, hogy ráébredjenek az Önmegismerés, a szorgalmas és kitartó Önmunka elengedhetetlen voltára. Azonban a mindennapjaimat több mint tíz éve tinédzserek és fiatal felnőttek között töltöm, őket tanítva, tőlük tanulva. Már régóta érlelődik bennem az a felismerés, hogy pubertás korban van a legnagyobb szükség a figyelemre, a megértésre, az Önismeretre. Nem könnyű időszak… még emlékszünk rá mindannyian…

A jazz, soul és funk stílusok által ihletett modern kompozícióktól, a pozitív és lendületes dalokon keresztül, egészen az érzelmes balladákig egy változatos és szórakoztató élőzenei élmény lesz hallható a művész és zenekara tolmácsolásában a Debreceni Bor- és Jazznapokon.

Ararat Worship Collective koncert és evangelizáció a debreceni HALL-ban. Várunk mindenkit!

Hozzászoktunk, hogy a Karneváli Héten a Nagyerdőn évről évre „habzó cseh sört iszunk”. Idén sem lesz másként, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad rendezvényterén mutatkoznak be a sörfőzdék.

A Debrecen Big Band az ország egyik legismertebb magyar dallamos rockzenét játszó zenekarának legjobb dalait idézi fel, a jövőre 25 éves csapat két frontemberével, Török Tamással és Szolnoki Péterrel. A Bon-Bon legnagyobb slágerein kívül jazz örökzöldek és a Virágkarnevál pezsgését megidéző latin ritmusok színesítik a műsort.

Azt mondják, halálod pillanatában lepereg előtted életed filmje. Ha buddhista vagy, akkor valószínűleg a következő élet előzetese is. De ha hihetünk a szóbeszédnek, az utolsó pillanatban egyszer, utoljára – vagy talán először – egyben láthatod az egészet . És amit látsz, meg fog lepni: nem egy csavaros játékfilm, nem is felzaklató doku – csupán összedobált snittek zavaros egymásutánja egy bizarr történettel, aminek az eleje hiányzik, a befejezése pedig érthetetlen. Egy olyan film, ami gyártási terv, forgatókönyv és próba nélkül készült, amiben a szereplők esetlenül botladoznak és improvizálnak, aminek a főszerepére senki nem castingolt téged, ahol a rendező kiléte talány. Nem vígjáték, nem is tragédia – leginkább börleszk.

Találkozunk augusztusban ismét Debrecenben, a Debreceni Virágkarnevállal összekötött Food Truck Show-n, ahol a guruló gasztronómia legjobb hazai mestereivel várunk Titeket nagy szeretettel!

Fiesta, fiesta, fiesta! A kubai salsa örömünnepe. Ilyen nagyszabású salsás rendezvény még nem volt Debrecenben, mint amilyen az idei Virágkarneválon vár bennünket. Két estére is fantasztikus kubai hangulatot varázsolunk a Baltazár Dezső térre koncertekkel, autentikus táncbemutatókkal, salsa partyval egyedülálló látvány és fénytechnika kíséretében. Az igazi fiesta hangulat megteremtéséhez várjuk az aktív táncosokat és a nagyközönséget is. A távolabbról érkezők akár több napot is eltölthetnek városunkban a programokban gazdag karneváli héten.

20.00 Református Nagytemplom Mikósa Erika (ének), Tóth László (trombita) és Somogyi-Tóth Dániel (orgona) templomi hangversenye Műsoron: Bach, Vivaldi, Hӓndel művei 21.00 Kossuth tér, Nagyszínpad Carl Orff: Carmina Burana Közreműködik: Miklósa Erika, Haja Zsolt, Szerekován János, a Talamba Ütőegyüttes, Kodály Filharmonikusok Debrecen, Kodály Kórus Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Lautitia Kóruscsalád Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel 22.00 Debrecen belvárosa „Belvárosi szerenád” – megszólalnak a belváros teraszai, terei Közreműködik: Arco Nobile Vonósnégyes, Trio Harmony, Főnix Rézfúvós Quintett, a Kodály Filharmonikusok művészei 22.30 Kossuth tér, Kamaraszínpad „Egy kis éji zene” Műsor: Mozart: (G-dúr) szerenád K. 525. Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok kamarazenekara

THE BLACKBIRDS & STONED zenekarok közös műsora! Az ország két legismertebb tribute zenekara a budapesti ősbemutatót követően, országos turné keretében lép színpadra Debrecenben, a jubileumi turné 3. állomásán a Debreceni Nagyerdei Színpadon.